A csapat bemutatkozása
Csapatunk, az ApocalipTeam szentendrei egyetemistákból alakult. Műszaki és természettudományos területek hallgatói vagyunk többnyire a BME-n és az ELTÉ-n, de akad köztünk közgazdászhallgató és hobbifotós is, így jól kiegészítjük egymást és meg tudjuk osztani a feladatokat.
Az elmúlt időszak hisztériájából, és a popkultúra e téren rendkívül szerteágazó repertoárjából ihletet merítve az Apokalipszis történetét szeretnénk elmesélni kellően átfogó feldolgozásban egy tudós precizitásával eltervezett és mérnöki hozzáértéssel megalkotott masinánk segítségével. Mivel a feladat nagy, a szerepek ki vannak osztva: a szervezéssel, a pénzügyekkel, a dokumentációval, a stílussal, a külcsínnyel más-más foglalkozik, de mindenki szerepet vállal a lépések kidolgozásában és a gépezet megépítésében. A tagok egy tágabban értelmezett baráti körből kerültek ki, a verseny előtt is ismertük egymást, sőt a csapattagok egy része már más, hasonló projekteken is dolgozott együtt, ezért mondhatjuk, hogy összeszokott csapatról van szó.
A gépet a szentendrei Jap-ker Kft. telephelyén építjük. Az autóbontó cég egyúttal szponzorunk is alkatrészek, szerszámok és persze maga a műhely biztosítása révén.
Tagok részletes bemutatkozása egyenként
Zsoldos Balázs - Csapatkapitány
Zsoldos Balázs vagyok, negyedéves villamosmérnök a BME-n. Elsősorban a fejlesztés érdekel. A fejlesztés tárgya másodlagos, a lényeg: nagy komplexitású rendszereket megtervezni és létrehozni. Mindig is lenyűgözött, amikor egy bonyorult szerkezetet működni láttam, legyen az egy integrált áramkör vagy egy repülőgép. Ebbe a képbe tökéletesen illik a Goldberg szerkezet, így amikor megláttam a versenyt, egyből elkezdtem csapatot toborozni. Szerencsére lelkesedésemet a többiek is osztották, és egy nagyon jó, sokszínű csapat jött össze.
Babiczky Ákos
Babiczky Ákos vagy, jelenleg elsőéves biológus hallgató az ELTE-n. Tudom, hogy egy ilyen gép megépítése nem kifejezetten kapcsolódik a biológiához, de mindig is szerettem a kreatív feladatokat, szerettem, ha egy hosszabb-rövidebb tevékenységem eredménye valami kézzelfogható dolog. Így motivációm első sorban az, hogy csináljak valamit, amiben kiélhetem kreativitásomat. Mérnöki és fizikai ismereteim finoman szólva is hiányosak, de viszonylag jó a kézügyességem és viszonylag türelmesen tudok pepecselni dolgokkal, ha értelmét látom. Szóval, ha például az lesz a feladatom, hogy fessek terepszínűre egy négyzetméternyi felületet egy kisecsettel, akkor azt lelkesen le fogom festeni. Ezen kívül a csapat "imidzsének" építéseben szeretném majd aktívan kivenni a részem. Hobbiból fotózgatok, valamilyen szinten értek a Photoshophoz, illetve a videóvágáshoz is, viszonylag tűrhetően rajzolok. A jövőben kutató szeretnék lenni, de ez szerintem kevésbé kapcsolódik ide.
Gyöngyösi László
Gyöngyösi László vagyok, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem harmadéves fizika alapszakos hallgatója. Az egyetemen a biofizika szakirányt választottam, de a fizika egyéb területei is érdekelnek, jelenleg egy, a Budapesti Műszaki Egyetemen zajló kutatásban veszek részt, melynek célja a szén legújabb felfedezett formájának, a grafénnek a vizsgálata, egyelőre leginkább elméleti szempontból jelentős kérdések tekintetében, de elképzelhető, hogy erre az anyagra az elektroniában is nagy jövő vár. A fizikán kívül az egyéb természettudományok is érdekelnek, valamint a számítástechnika és a matematika. A csapathoz való csatlakozásra - az amúgy is izgalmas kihíváson kívül, persze - elsősorban az ösztönzött, hogy az alkalmazások terén is kipróbáljám magam.
Gyöngyösi Tamás
Gyöngyösi Tamás vagyok, az Óbudai Egyetemre járok gépészmérnök szakra. Járműtechnika szakirányt választottam, de a gépek és szekezetek minden formája érdekel, az éktől a robotokig. Szeretem a kihívásokat,mert a problémák megoldása ösztönöz arra, hogy a legjobbat nyújtsam. Szeretek tervrajzokat készíteni kézzel és számítógépes programmal egyaránt, jól tudok csapattal együtt dolgozni. A jövőben szeretnék mesterképzésre menni és egy olyan cégnél elhelyezkedni, ahol kiélhetem kreativitásom és egy jó csapat tagja lehetek.
Rudd Balázs
Az ELTE TTK fizikus mesterszakán vagyok elsőéves hallgató. A természet törvényszerűségeinek megértése mellett, kiskorom óta nagy érdeklődést tanúsítottam a különböző gépezetek működése iránt legyen az háztartási eszköz, autó vagy repülő. Testvéremmel kiskorunkban sokat szerelgettünk, leginkább kíváncsiságból szétszereltünk. A Goldberg gépek már a rajzfilmekben is lenyűgöztek, amikor csak láttam egyet, az első gondolatom az volt, hogy "építenünk kell nekünk is egyszer egyet", így nagy lelkesedéssel fogadtam amikor meghívtak a csapatba. Szép kihívásnak tartom egy ilyen összetett projektben való részvételt, ahol a tervezéstől a megvalósításig mindent nekünk kell összehangoltan megoldani.
Rudd Mátyás
A Budapesti Corvinus Egyetem Tájrendező- kertépítő mérnöki szakán vagyok végzős Bsc hallgató. Kiskorom óta érdekelnek a gépezetek, szerkezetek, az építés, alkotás. Amit lehetett testvéremmel mindig szétszereltünk, sokszor építettünk hasztalan, de szórakoztató szerkezeteket. Érdeklődési körömből és tanulmányaimból adódóan az autószereléstől, a nagy méretű komplex tervek készítéséig - a makettépítésen keresztül - az alkotás számos területén volt alkalmam tapasztalatot szerezni. Szabadidőmben sokat barkácsolok, így a legtöbb kéziszerszám használata nem jelent gondot. Remélem a csapat hasznos tagjaként tudom alkalmazni mind a barkácsolás, mind a tervezés, 3D modellezés terén szerzett ismereteimet.
Rudolf Ádám
Rudolf Ádám vagyok, az ELTÉ-n fizikus MSc szakra járok, így elsősorban elméleti embernek tartom magam, de mindig érdekeltek a műszaki kihívások. A jelenlegi csapat több tagjával építettünk már közösen intellektuális és gyakorlati kihívást igénylő projekteket. Szeretem az előre nem látható, ötletes megoldást kívánó problémákat, a trükkös megoldásokat. Fizikus hallgatóként elsősorban a konkrét lépések megvalósításának módja érdekel.Turóczi Máté
Turóczi Máté vagyok, jelenleg a BME-n vagyok közlekedésmérnök szakos hallgató. Emellett már rendelkezem egy Gazdálkodási és menedzsment alapdiplomával. mindig is vonzottak az olyan kreatív feladatok, amikhez fizikai megvalósulás is társul. A két szakom miatt mind mérnöki, mint egy projekt lebonyolításához szükséges menedzseri ismeretekkel rendelkezem. Szívesen veszek részt ebben a megmérettetés, mert szeretném kipróbálni magam egy ilyen komplex feladat minél sikeresebb lebonyolításában. Úgy tekintek rá, mint egy műszakilag és szervezésileg is bonyolult projekre, ami megfelelő kihívásnak tűnik a későbbi hasonló feladatokra való felkészülés szempontjából. Az egyetem után szeretnék egy olyan nagyobb hazai vállalatnál elhelyezkedni, ahol a fizikai folyamatoktól sem kerülök messze.
Turóczi Péter
Turóczi Péter vagyok, a BME negyedéves közlekedésmérnök hallgatója jelenleg logisztika szakirányon tanulok, de rövid időn belül szeretném a tanulmányaimat MSc képzésen tovább folytatni. Kiskorom óta érdeklődöm a járművek és gépek iránt, ezért szívesen vágok bele ebbe a feladatba is, a szabadidőmet nem sajnálva. Érdekelnek a különleges műszaki megoldások, de számomra az a legfontosabb, hogy a gép megbízható és igényes kialakítású legyen. A csapat néhány tagjával már korábban is részt vettem hasonló projektekben, ezért remélem, hogy az ott szerzett tapasztalataimat itt is alkalmazni tudom majd.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése